Ne takarják el az arcukat, ne keressék a konfliktust – kéri a rendőrség az EL-döntő előtt a szurkolóktól
Rutinos meccsre járóknak nem lesz újdonság – ha valaki viszont először menne, annak érdemes áttanulmányoznia.
2023-05-31 - 03:16:52
13.4 °C
Rutinos meccsre járóknak nem lesz újdonság – ha valaki viszont először menne, annak érdemes áttanulmányoznia.
Két szurkolói zónát és egy minifesztivált is létrehozott az UEFA a szerdai budapesti Sevilla-Roma meccs előtt, a drukkerek pedig – ahogy azt már két éve
A Nagyvásárcsarnokba és a Hősök terére vitte az UEFA stábját a Fulhammel 13 éve döntőt játszó volt magyar válogatott játékos.
A sorozat és a kupadöntők specialistája csap össze szerda este Budapesten az Európa-liga döntőjében: a Sevilla és a José Mourinho vezette AS Roma mérkőzésének kimenetele
A magyar játékos korábban szettet már képes volt nyerni a szerb klasszis ellen, de az eddigi négy meccsükön végül mindig alulmaradt.
Tóth Norbert, a somogyi Juta játékosedzője 53 éves volt.
A család úgy döntött, hogy a magyar hegymászó holttestét akkor sem hozzák haza, ha megtalálják.
A férfiaknál Alcaraz áll az élen, Djokovic a harmadik helyen.
„Quiet, please”, azaz „Csöndet kérek” – ez a teniszmeccsek egyik ikonikus mondata, amellyel a székbíró a sportág eleganciájához hűen szokta jelezni a közönségnek a labdamenetek
Már abszolút fölénybe kerültek a mobiltelefonok a hagyományos számítógépek és laptopok mellett – ez, és még sok más érdekesség is kiderült az NMHH legfrissebb, magyar
Emberek milliárdjainak lakhelye válhat élhetetlenné az éghajlatváltozás okozta példátlan hőmérséklet-emelkedés és szélsőséges időjárás miatt – derül ki egy friss tanulmányból.
A NATO további 700 katonát küld Koszovóba – jelentette be Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden Oslóban.