Lenyűgözte a Pantera frontemberét a budapesti csengettyűszó
Az együttes két koncertet is ad a fővárosban.
2023-05-31 - 02:46:20
13.6 °C
Az együttes két koncertet is ad a fővárosban.
„Féltünk, hogy majd mit beszélnek rólunk” – mondja Rákospalotai Leánynevelő Intézet egyik bentlakója a Katona József Színház munkatársairól. A Katona színházpedagógiai csapata háromnegyed éven keresztül
18 évet töltött a kiadónál, az utódját egyelőre nem nevezték meg.
Július 27-én másodszor indul el Zamárdiban a ZamJam fesztivál.
Az új filmről egyelőre nem tudni sokat, de a téma már megvan.
A Másnap című lemezen szereplő dalok vázlatait Csengey fia találta meg, és illesztette össze a Cseh Tamás Archívumban tárolt kazetták hanganyagával, majd ezekkel kereste fel
A dél-koreai nagyvárost, Puszant nagy esélyesként tartják számon a 2030-as világkiállítás megrendezésére. A koreai nagykövetet nemcsak erről, hanem a koreai-magyar kapcsolatokról és a koreai kultúráról
Ez dicséret volt, ugyanis azt írta, „a kényelmetlen embert nem tudod zárójelbe tenni”.
Amikor beköszönt az igazi kánikula, kevés jobb dolgot lehet elképzelni a hűsítő vízpartnál, ahol egész nap strandolhatunk, napozhatunk. Klagenfurt és a Wörthi-tó viszont ennél sokkal
„Annyi kösznetet nincs, mint amennyi szeretetet kaptam” – mondta.
A filmsztár akkor hagyta abba a zenélést, amikor a Mátrix-szal igazán berobbant a karrierje.
A Cannes-i nagydíjas alkotáshoz a magyar állami filmtámogatásnak semmi köze nem volt.
Már abszolút fölénybe kerültek a mobiltelefonok a hagyományos számítógépek és laptopok mellett – ez, és még sok más érdekesség is kiderült az NMHH legfrissebb, magyar
Emberek milliárdjainak lakhelye válhat élhetetlenné az éghajlatváltozás okozta példátlan hőmérséklet-emelkedés és szélsőséges időjárás miatt – derül ki egy friss tanulmányból.
A NATO további 700 katonát küld Koszovóba – jelentette be Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kedden Oslóban.